Mónosbél


Mónosbél a Bükki Nemzeti Park szélén helyezkedik el, Egertől 20 kilométernyire északra. A falu az Ózd-Egercsehi-medence szűkülő déli részén az Eger-Putnok vasútvonal mellett fekszik.

Mónosbél ősi település. Írásos emlékben először 1261-ben említik Beel alakban. Mint neve is mutatja a Bél nemzetség birtoka volt, mónos előtagját vizimalmáról kapta.
Eger elfoglalása után Mónosbél is a török pusztítás áldozata lett, majd némi fellendülést követően 1687-ben megint elnéptelenedett egy időre.
A településnek több birtokosa is volt, mint például a szervita rend, amelyik a falu templomát emeltette.
A Mónos-patak még a II. világháború előtt is négy vizimalmot hajtott, az egyik még ma is megtekinthető.

A falu keleti oldalán hirtelen emelkedő erdő borította hegyek szinte alpesi táj látványát adják. A békés kis falu festői környezetben található, és erre már korábban élt uraságok is felfigyeltek, a faluban a 19. században két nagyobb kúria is épült, s a falu kedvelt pihenőhellyé vált.

A természeti szépségeket fokozza a vadban gazdag erdő, illetve a közeli karsztvizek felszínre törése által kialakított édesvízi mészkő hegy, amely darázskő bánya néven szerepel a térképeken. A bánya visszafogott termelése révén a természet visszahódította a területet, és így igazán különleges látványt nyújt a falutól keletre lévő domboldal, amely már a nemzeti park része.


A település közelében található Bélapátfalva, a híres román stílusú apátsággal, rövidebb túrával elérhető a Gilitka kápolna a hegyek között, és egy kisebb gyalogtúra keretében Szarvaskőre is át lehet gyalogolni.